Építtetők 40 évvel korábban épült házának rekonstrukció előtti beépítése a korábbi „fésűs” beépítési formát felváltó sátortetős kockaház volt, mely típus a hatvanas években robbanásszerűen terjedt el. Az eredeti építéskor a korabeli hatósági szabályozás a kertvárosokra vonatkozó előírásokat érvényesítette a falvakban is, előkert kialakítását követelte meg, aminek hatására a régi helyére készülő új ház az utcától hátrább kényszerült, de hátrafelé nem léphetett, mert ott kezdődött az ólakkal szennyezett zóna, így négyzetes alaprajzot vett fel. A korábbi tágas oldalkert leszűkült, ezért a helyiségek tájolására az utca és a hátsó kert iránya maradt. A kert felőli homlokzat éppen az állattartási épületekre néz, ezért a szobákat a tisztább utca irányába nyitották meg. A két középfőfal a köztük fekvő folyosóval a házat két részre osztotta: a hátsó udvar felől a napközben is használt konyha és egyéb gazdasági helyiségek (fürdőszoba, kamra, spájz), az első traktusba a leginkább csak este és ünnepnapokon használt szobák kerültek. Az alapvetően négyzetes kontúrból kitüremkedő, a folyosó végén azzal összeolvadó bejárat előtere az épület körvonalait túlkomplikálta, az ebből adódódott kontyolt sátortetős tetőforma is túlbonyolítottá vált. Felújítás előtti formájában az épület Janus-arcú házként a kétlaki életforma adekvált kerete volt, alaprajzi szervezése a mai igényeket nem tudta kielégíteni. Az előbbiek miatt szükségessé vált rekonstrukciója során különös kihívást jelentettek a behatárolt anyagi lehetőségek, aminek ellenére kreativitással és műszakilag még vállalható kompromisszumok megkötésével sikerült az Építtetők összes lényeges kívánságát teljesítenünk, vagyis megnövelni a szobák számát és a rendeklezésre álló tárolófelületeket, illetve egy a mai igényeknek megfelelő, barátságos nappali-étkező-konyha hármast kialakítani.